A gyakorlás bokkennel, ha meg is lep egyes aikidokákat - az aikido alapítójának tanításán alapszik. Ueshiba Morhei a kardot, Japán tradicionális és szimbolikus fegyverét a kar meghosszabbításának tekintette
Tulajdonképpen az aikiken (az Aikido karddal való gyakorlása) nem egy tradicionális iskola. Mégis mivel az alapító, Ueshiba Morhei különböző ősi kardvívó iskolákban gyakorolt, ez erősen átitatta életét és egész tanításának fejlodését. Mivel azt akarta, hogy tanítása egységes legyen, kardtechnikája nagyon letisztulttá, és mindenféle önkényes besorolástól mentessé vált. Átadása mégis rendszerezett, a többi a ken jutsu vagy a iai jutsu iskolákhoz hasonlóan. O Sensei számára ez volt a kardvívás lényege: a karddal eggyé válva a megfelelő pillanatban vágni.
A következő oldalakon két alapkérdéssel szeretnék foglalkozni: hogyan kezdjünk karddal gyakorolni és hogyan vágjunk helyesen.
A gyakorláshoz bokkent (fakardot) használunk. A vágás ezzel a karddal lehetetlen, hiszen ez nem igazi penge, mégis próbáljuk meg az alapítóhoz hasonlóan megtalálni a vágás lényegét a bokkennel éppúgy, mint egy igazi karddal.
Először is figyeljük meg a bokken felépítését, amely olyan, mint egy katana: van pengéje, markolata, íve, melyek a vágó fegyverek néhány jellemzői.
Régen azért használták a bokkent az edzéseken, mert kevesebb sérülésveszélyt hordozott magában. Vágás közben nem sebez, csupán az ütések okozhatnak kisebb, nagyobb zúzódásokat. Ennek ellenére tiszteljük, és használjuk is úgy, mint egy igazi kardot és nem mint egy fadarabot.
Természetesen a kardot használat előtt ki kell vonni, ám mi itt erre nem térünk ki, hiszen ezzel egy másik tanítás foglalkozik. Úgy mondják a régi szamurájok is kivont karddal várakoztak párbaj elott.
Kezdjük tehát!
Először is kézbe kell venni és helyesen megfogni a kardot. Két kezünk van, és a japán kard jellemzője bizonyos nyugatiakkal szemben (nem az egykori nehéz pallosra gondolok itt), hogy mindig két kézzel kell fogni. Néhány harci stratégia azonban megengedi a kard egykezes használatát a túlélés érdekében.
A bal kezünk a hangsúlyos a kard fogásánál, mivel ez biztosítja az eros kapcsolatot a testtel. Karunk egy új izülettel és egy új testrésszel, a bokkennel hosszabbodik így meg. A bal kéz végzi a munkát, adja az erot. A vágást elsosorban a bal kéz végzi. Erosen fog tehát, miközben a csukló ruganyos, de szilárd marad, a könyök és a váll viszont laza. Ami a részleteket illeti: a kisujj a tsuka (markolat) végén helyezkedik el, egy picit le is lóg, ez teszi lehetové, hogy eroteljesen tudjuk a markolatot a tenyerünkbe szorítani. Ez az alapja a megfelelő fogásnak, és valójában ez a fogás alkotja az egységet a kard és a test között. Magában a kis és hüvelykujj is elegendo lenne a kard megtartásához, a többi ujj csak kiegészíti a fogást. A mutatóujj fog a leglazábban, ez teszi rugalmassá a csuklót és enyhíti a vágások nyomán eredo ütést és rezgést. A hüvelykujj és a mutatóujj “V” formát alkot (nem pedig “O”-t vagy “C”-t).
Ami a jobb kezünket illeti az a tsuba (markolatvédő) mögött helyezkedik el, körülbelül egy ökölnyire a bal kéz elott. A jobb kéz helyes fogására a bal kéznél leírtak vonatkoznak, csak a két kéz helyzete éppen tükörképe egymásnak. A jobb kéz fogása kevésbé erős, mert például ha chudan no kamae pozíciónal (mikor a kardot magunk előtt középső állásban tartjuk) a jobb kéz is ugyanolyan erősen fogna, elfojtaná a bal kézen keresztül a testből kardba áramló erőt. A laza jobb kéz a ballal együttműködve egészíti ki annak munkáját. Alapvetoen a jobb kéz határozza meg és ellenőrzi a vágások irányát. Mindig határozott és fokozatosan erősödő, de a balnál mindig gyengébb fogással segíti a bal kezet a vágás pillanatában, mikor a kard találkozik az anyaggal. A fogás minden pillanatban folyamatos és zárt marad.
Most, hogy már megfeleloen tartjuk a kardot, csúsztassuk előre a jobb lábunkat. A hátsó, bal láb 45 °-os szöget zár be a jobbal. A jobb sarok ugyanazon a vonalon helyezkedik el, mint a bal. A talp simuljon rá a talajra, a térdek legyenek lazák, enyhén behajlítva, hogy a csípő természetes módon a megfelelő tartásba kerüljön. Ez az állás az omote sankaku ho
A terpesz ne legyen túl széles.
A kardot a már említett módon tartsuk magunk előtt, hegyével torokmagasságban. A vállak maradjanak leeresztve, a hónaljak lezárva, nézzünk egyenesen előre és képzeljünk egy partnert magunk elé. Most vagyunk középső alapállásban: chudan no kamae (vagy seigan). Figyeljük meg jól ebben a tartásban a kard és testünk viszonyát: váljunk eggyé a karddal!
Eloször gyakoroljuk a vágást egyedül! A vágás fentről lefelé halad: ez a kiri othosi, amely a célponttól függően lehet shomen uchi, ha fejre, vagy kote uchi, ha alkarra irányul.
“A mozdulatot valójában a csípő végzi a hátullévő láb erőteljes lökésénak köszönhetően.”
Emeljük a kardot a fejünk fölé, a bal kéz a homlok magasságába érkezzék, a test többi része maradjon mozdulatlan, ez a jodan no kamae, a felso tartás. A kezek fogják erosen a kardot, semmi ne változzon. A kardot 45 °-os szögben tartsuk a fejünk fölött, élével a cél felé mutatva.
A karok, de legfőképpen a vállak legyenek lazák.
Ezután egész testtel kell előremozdulni. Lépjünk elore migi hanmi-ban (maradjon a jobb láb elol) és ugyanebben a pillanatban vágjunk. Egyszeruen hagyjuk a karunkat magunk elé esni anélkül, hogy túlzottan elore nyújtanánk. Így a kard természetes félkört ír le. Testtartásunk maradjon természetes, egyenes, de nem merev, a kar és a láb legyen laza. A mozdulatot valójában a csípo végzi a hátul lévő láb erőteljes lökésének köszönhetően. Kezdetben vágjunk egészen le, ezzel is segítve a vágás függőleges és a test vízszintes mozgásának összehangolását. A vágás magától megáll, mikor a hónalj lezáródik. Ekkor mindkét kéz rázáródik a fegyverre. A kezek ugyanúgy együtt muködnek, mint egy rongy kicsavarásánál, de a mozdulat nem lesz ugyanolyan eros, hiszen a markolat keményebb a rongynál. Ha eltúlozzuk, akkor a könyök merevvé válik és a váll felemelkedik. A lépés végén a talpak ismét rásimulnak a talajra. A nyomás a lábujjaknál a legerősebb. Egy pillanatnyi szünet után lépjünk hátra ugyanebben az állásban, a kard maradjon lent, a légzés legyen egyenletes. Maradjon mindig a jobb láb elol. A gyakorlatot többször megismételhetjük egyre gyorsabban végül kiai-jal együtt. Ne kapkodjunk, figyeljünk a helyes légzésre.
Ugyanennek a feladatnak egyéb változatai
Lehet mindig ugyanaz a láb elol, jobb vagy bal, majd végezhetjük a vágást lábváltással elore, hátra vagy helyben, esetleg haladva. Minden lépés egy vágás. Változtathatjuk az irányokat is, lehet két irányba, négy vagy akár minden irányba. fokozatosan legyünk kreatívak. feltéve, hogy folyamatosan szem elott tarjuk a feladat célját, azaz vágjunk egyenesen és pontosan, a karddal tökéletesen egyesülve. Most már érezzük a testünket, értjük a feladatot és eleget gyakoroltuk. Nagyjából biztosak vagyunk abban, hogy a testünk mozgása eléggé összhangban van a karddal ahhoz, hogy felülrol lefelé irányuló kiri otoshit vághassunk.
Most kérdőjelezzük meg mindezt!
Nemcsak arról van szó, hogy a kardot a fejünk fölé emeljük és hagyjuk egyenesen lefelé esni. Próbáljunk meg egy másik technikát, amiben meg is fordítjuk a kardot önmaga körül és a mozdulatot az előbbiekben megismert kiri othosi-val fejezzük be. Ezt a vágást kiri kaesi-nek nevezzük (jelentése: fordítani és vágni). A vágás valóban átfordul, ez tény. Később meglátjuk, hogy a karddal történő munka elmélyülése során, a mostani kiri otoshi és kiri kaeshi fogalmak túlmutatnak a mechanikus mozdulatokon, sokkal árnyaltabbakká válnak és állandóan fejlődnek. Éppen ezért nem adhatok itt bővebb magyarázatot, hiszen a kezdeti mechanikus stádiumnál tartunk, és ennek megértése hosszú tanulási folyamatot igényel.
Folytassuk tehát!
Újból migi hanmi chudan no kamae-ban vagyunk. Ugyanaz a tartás, mint az imént, csak a vágást kell megfordítani.
Ehhez a bal kezünket használjuk, ez fordítja a kardot jobbra. Az él a közép felé néz, a jobb kéz befogadja a mozgást, irányít, de nem akadályoz. Most engedjük le a mono uchi-t (a kard utolsó húsz cm-e), így teremtve meg a teret a bal kéz emeléséhez. Mindeközben a fogás ne változzon. A mono uchi legyen a jobb oldalunkon és az él forduljon előre ( az élnek mindig az ellenség felé kell néznie).
A jobb kéznek a bal kéz ellentétes irányú mozgásával szemben is tartania kell a fogást.
Most a bal kéz emelkedik a fej fölé, és folytatja a mozdulatot a kardot hátrafelé emelve (az él ekkor már felfele néz). A jobb kar vezet, enyhén behajlított könyökkel, hogy követni tudja a kardot a fej fölé. A kard hegyének lefelé indulásával és a karok fej fölé emelésével egy idoben a bal láb csatlakozik a jobbhoz a csípő elfordulásának köszönhetően. Mikor szembe megérkezünk a lábak legyenek összezárva, jodan no kamae állásban kell lennünk.
Mihelyt megérezzük ezt a tartást, ne maradjunk benne, hanem testből mozdítva a kardot vágjunk kiri othosit. Ez alaklommal a csípő fordulása a bal láb határozott előre lépésével ér véget. A végső testtartás amibe érkezünk, a hidari hanmi (bal láb elől), nyitottabb lesz. A csípo egy vonalon, a test sankaku taiban (háromszög):
A lábfejek háromszöget alkotnak, de most a bal láb van elől, a jobb láb középvonalában. A test természetes tartást vesz fel.
Vágjunk úgy, ahogy a kiri otoshi leírásában olvashatjuk.
Ismételjük meg a mozdulatsort balról jobbra. A kezek az ellenkező irányba mozdulnak, a csípő a jobb lábat fogja elindítani, mikor a kard elfordul a két kéz keresztezi egymást. Vigyázat ez az oldal kényesebb.
A jobb végrehajtás érdekében ne engedjen a markolaton se a kéz, se az ujjak fogása, abban a hitben, hogy így megkönnyíthetjük a fordítást. Hosszú távon csak veszítünk ezzel, nem lesz elég biztos a fogás, mikor a kard egy másikkal találkozik. Tartsuk a kardot mindkét kézzel határozottan, de ne legyünk se merevek, se megfeszültek.
Épp ellenkezoleg, el kell lazítani a kezeket. Olyanok lesznek, mint egy erős rugó, amit ha kihúznak, visszaugrik a húzóerő megszunése után. Széthúzódnak, de nem eresztenek. Az ujjak kapcsolatban maradnak a markolattal. Ezt a vágást jobb lábbal elöl fejezzük be, a test még mindig sankaku tai-ban, a lábak “T” alakban helyezkednek el, mint a bal oldal esetében is.
Így nem csak a vágást fejlesztjük, hanem az új, biztos testtartást is, ami megfelel a körmozgás természetének. Ne felejtsük el, hogy ugyan úgy, mint a bal oldali mozdulatnál, itt sem engedhet a fogás. Így fejleszthető a vágás gyorsasága, ereje és az emberi testen végrehajtható különböző irányú vágások pontossága.
Ne felejtsük el, hogy kiri otoshi közben a két sarok ugyanazon a vonalon helyezkedett el és a hátsó láb 45 °-os szöget zárt be a másikkal. Ez egy nyitott állás, amit omote sankaku-nak neveztünk. Most, a kiri kaeshi-nál, a lábak “T” formát alkotnak és a csípő vonala a T szárának a vonalána van. Ez egy semleges állás melyet sankaku tai-nak nevezünk.
Egy harmadik álláson is lehet dolgozni, ez az ura sankaku tai vagy hitoemi, de itt most nem térünk ki erre:
Hogy nyilvánvalóvá és konkréttá tegyük az önálló munkát, a kiri otoshit most partnerrel gyakoroljuk
Hagyományosan ezt a szerepet egy nálunk haladóbb gyakorló, vagy maga az oktató tölti be. Szükséges, hogy partnerünk ismerje a gyakorlatot, hogy képes legyen vezetni.
Mindketten chudan kamaeban (közép tartásban) vagyunk. A partner maga elé engedi a kardját, enyhén jobbra nyitva. A kardja fordul, éle a közép felé mutat, a hegye a jobb csípő vonalára esik. Így nyit utat a belépéshez. Most nincs más dolgunk, mint az előző vágást alkalmazni, pontosan a fejet célozva. Partnerünk feladata a vágás pontosságának elősegítése. Csak akkor léphet hátra, ha már elindítottuk a lépést és a vágást is. Ő is megőrzi egyenes tartását, lazán de biztosan áll a lábán. Ez nagyon fontos szerep. Ha a tartása 2-3 lépés után romlik, változik a távolság. Ezt ki kell igazítani, amit, ha kezdok vagyunk nem érthetünk és nem is tudunk megtenni. A partner tartja a távolságot, hogy lassítás nélkül végigvághassunk. Az utolsó pillanatban lép hátra, anélkül, hogy beledőlne a vágásba. Ez végzetes hiba lenne.
Vágásunk egyenes vonalának biztosításához a partner feljebb emelheti karját és kardját. Vágásunk közben, ő a mienkhez illeszti a kardját megadva a vágás irányát, ilyen módon vezeti kardunkat a középvonalig, ahol így felvehetjük a középső állást. Egyenlőre vágjunk mindig egészen le. Később megállíthatjuk a vágást chudan no kamae-ban, mint a partnerünk.
Végezzük el a gyakorlatot bal lábbal előrelépve is. Ebben az esetben a kardok a bal oldalon találkoznak.
A gyakorlat a következő képen fejlődik: a partnerünk, ahelyett, hogy leengedné kardját, a miénket tolja lefelé és kifelé. Ez megzavarja fogásunkat és az állásunkat is kibillenti. Így bal lábunkkal előrelépve Kiri kaeshit kell vágunk, amit már egyedül is gyakoroltunk.
Végezzük el a gyakorlatot jobb lábunkkal előrelépve is. Karunk és fogásunk rugalmasabb lesz, így a csípőnk is stabilabb, ezáltal a vágásunk is hatékonyabb válik. Ne feledjük, hogy a vágás végén Sankaku taiba kell érkeznünk.
A variációk ugyanazok, mint az egyedüli munkánál
Olvassuk át még egyszer mindazt, ami az egyedül végzett gyakorlatra vonatkozik. Csak emlékeztetőül: a munka megértése és a pontosság által váljunk szabadabbá és kreatívvá! Mozdulataink egyre folyamatosabbak és ívesebbek lesznek.
Ezekkel a gyakorlatokkal az érzelmi állapotunkat is javíthatjuk, ami nehéz szempont az elején, de bízzunk magunkban és gyakoroljunk kitartóan.
A végcél egy szép és hatékony kiri otoshi vágása, olyan partnerrel, aki maga is egy pontos kiri othosi-val támad (legjobb esetben ez az oktatónk).
Változtassuk meg a kard felemelésének idejét, azaz emeljük később, mint a partner. Ezután vágjunk határozottan és érzelemmentesen, a vágás vonalának változtatása nélkül, akkor, mikor a partner teste már belelendült a vágásba és már képtelen megállítani a mozdulatot. Így mikor a partner arra számít, hogy eléri fejünket, a mi vágásunk téríti el az ő kardját és természetesen mi állítjuk meg a vágásunkat a feje felett.
Hangsúlyozzuk a megállás pillanatát, érezzük meg a vágást!
Most pedig, hogy ezt a technikai leírást hasznossá és gyakorlativá tegyük, gyakoroljunk kitartóan és fáradhatatlanul.