Az Aikido a bölcsesség tudománya. Ha nem vagyunk önmagunk ura, és nem bízunk magunkban - ha nincs saját magunkról tiszta képünk, - sohasem fogunk másokat megismerni és bízni bennük, és semmiképpen nem fogjuk tudni őket kontrollálni. Az Aikido gyakorlásának nem az a célja, hogy agresszív harcosokat neveljen, hanem, hogy a bölcsességünket növelje, és énünket csiszolja. Ha tehát Aikidot gyakorolunk, ezt nem azért tesszük, hogy másokkal versenyezzünk, hanem azért, hogy magunkat tökéletesítsük.
Ennek a folyamatnak a kulcsa - és egyben az Aikido szíve - a musubi. Maga a szó körülbelül "egybeolvadásnak", "egységnek" vagy "harmonikus egymásra hatásnak" fordítható. Gyakorlás közben a musubi azt jelenti, hogy képesek vagyunk elvegyülni partnerünk mozgásával és energiájával, fizikailag és szellemileg egyaránt. A musubi nem más, mint a jó kommunikálás tanulmányozása. Minden emberi érintkezésben van kommunikáció, akár bevalljuk, akár nem. Mindig az érintkezés résztvevőin múlik, hogy a kommunikáció hasznos vagy haszontalan, barátságos vagy ellenséges, jó vagy rossz lesz. A musubi, kifinomult formában, jelentheti azt a képességet, amellyel emberi érintkezéseket megváltoztathatunk és irányíthatunk. úgy, hogy ellenséges közeledésből barátságos találkozás lesz, vagy akár támadásból kézfogás.
A musubi a tanulás eszköze és célja is egyben. A musubi végső kifinomultságában az egyetemes harmónia érzésének eléréséhez vezet, a gyakorlatban pedig az összetűzések jó irányba való változtatásának képességéhez. De vajon el lehet-e sajátítani ezt a képességet, ha az embert erőltetik, vagy megfélemlítik, hogy megtanulja? Nem. A musubit az általa megtestesített elvek szerint kell tanítani úgy, hogy az Aikidot tanulók tudata a fizikai mozgás fejlődésével együtt finomodjon. A musubit helyes, példamutató érintkezéseken keresztül kell tanítani, határozott, de megértő irányítással.
Hosszú és nehéz folyamat, mire valaki megtanul a támadásokra musubival reagálni. Ha egy kezdőt támadunk, nem mondhatjuk neki: Ne hadakozz, fogadd be a támadást! A kezdő nem fog tudni a támadóval eggyé válni, hanem félelemmel és agresszivitással fog reagálni, mert ezek az ösztönös reakciók, amelyeket a veszélyeztetettség érzése vált ki. Egy kezdő legtöbbször hadakozással és a támadó megsebesítésével próbálja megvédeni magát.
Az Aikidoban az a cél, hogy megszelídítsük és uraljuk ezeket az állati ösztönöket, nem pedig az, hogy gerjesszük őket. Ezért használunk gyakran különböző fogásokat (pl. katate dori) támadásként, különösen a kezdőkkel való gyakorlásnál. A kezdő tanulók sem szellemi nyugalommal, sem helyes mozgással nincsenek felkészülve arra, hogy igazi támadásokat, mint például ütéseket, rúgásokat fogadjanak. A fogások lehetővé teszik a kezdők számára, hogy a technikákat testi épségük féltése nélkül gyakorolhassák, és így akadály nélkül sajátíthassák el a helyes reakciókat. Ahelyett, hogy egymással való küzdelembe és versengésbe bocsátkoznának, a gyakorlók mozdulataikat és szellemüket csiszolják. A tanulók uralkodni tanulnak saját magukon és partnerükön, valamint a kettejük közötti kapcsolat szülte helyzeten. A fogásoknak az az előnyük, hogy fizikai kapcsolatot biztosítanak a gyakorló partnerek között, és így mindkét fél érezni tudja, mitől működik egy-egy mozdulat. Ha nincs ez a fizikai kapcsolat, a kezdők számára nagyon nehéz lesz feltárni a technikák mechanizmusát.
A kezdő szintű gyakorlás gyakran kezdődik statikus fogásokkal. Ez a fajta gyakorlás nyújt lehetőséget a helyes testtartás, lábmunka, és testhelyzet elsajátítására. A tanulók ezután továbbléphetnek a "mozgó" fogások gyakorlására, amelyek lehetővé teszik az időzítés és távolságtartás kifejlesztését, valamint a partnerek közötti téri kapcsolat tanulmányozását. A tanulók elkezdik megtanulni, hogyan alkalmazkodjanak a különböző fokú és fajtájú erőkhöz, sebességekhez és irányokhoz. Elkezdik felépíteni magabiztosságukat a partnerekkel való kommunikálás terén, és kifejleszteni megérzőképeségüket a partnerek mozgása és szándéka iránt.
Az együttműködés rendkívül fontos az Aikido gyakorlásában. Majdnem minden gyakorlás párosával történik, és a partnerek közti kapcsolatban a musubinak kell megnyilvánulnia. Ez a nage és az uke közös felelőssége. Mialatt nagénak azt kell gyakorolnia, hogyan tud eggyé olvadni, és nem pedig hadakozni a támadóval, az ukénak úgy kell megtanulnia támadni, hogy a támadás mindig megfelelő legyen annak a technikának, amit éppen gyakorolnak, és a tanuláshoz a lehető legtökéletesebb körülményeket biztosítsa. Egyszerű példával illusztrálva, ha a tanár előre irányuló dobást mutatott be, akkor az a helyes, ha az uke előre felé tol. Ha e helyett az uke hátrafelé húz, hogy megakadályozza a nage technikáját, ezzel csak azt éri el, hogy a gyakorlásból huza-vona lesz, és egyik tanuló sem fogja megtanulni, hogyan működik a technika. Haladók profitálhatnak váratlan támadásokból, szabad gyakorlásból és kontrázásból, miután megtanulták, hogy adott helyzetek milyen mozdulatokat követelnek meg.
Az Aikido tanulmányozása és a bölcsesség nagyrészt nem más, mint a józanész. A józanész, sajnos, nagyon ritka manapság. A mai világban az emberek elvesztették, vagy talán sohasem sajátították ezt el. A musubi illetve az Aikido alapelvei szerinti gyakorlás magában foglalja a józanész újratanulását. Alátámasztják ezt az "irimi" és a "tenkan" védekező mozdulatok. Erről a két mozdulatról egyként is lehet beszélni: irimi-tenkan, csakúgy, mint a jin és jang, egy egész részei.
Az irimi és a tenkan olyan mozdulatok, amelyet az emberek nap mint nap használnak anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Képzeljük el, hogy egy zsúfolt városi utcán sétálunk a gyalogos forgatagban, és megpillantunk valakit, amint egyenesen felénk jön. Vajon hirtelen visszalépve belehátrálnánk a mögöttünk jövőbe, hogy kitérjünk a szemközt jövő útjából? Nem hiszem. Valószínűleg továbbmennénk kicsit oldalt fordulva, hogy utat engedjünk a szembejövőnek. Ez az irimi egy példája. Most képzeljük el, hogy ugyanaz az ember nekünk jön, ahogy elhalad mellettünk. Vajon belekapaszkodnánk, hogy megpróbáljuk megtartani az egyensúlyunkat? Nem valószínű. Talán inkább megpördülnénk, így megtartva az egyensúlyunkat, és tovább sétálnánk. Ez a tenkan. Mindkét mozdulat a józanész egyszerű és természetes példája. Bárki meg tudja csinálni őket, és éppen az egyszerűségük és egyetemességük erősíti meg igazságukat.
De egy olyan ember, aki nem gyakorol Aikidot, szembekerülve egy támadóval automatikusan azt teszi, amit saját maga is ostobaságnak tartana az előbbi példa zsúfolt utcáján - megpróbál hátrálni. Amikor valakit ellenséges szándékkal löknek meg, akkor vagy megdermed, vagy utána kap a támadónak, hogy megtartsa egyensúlyát. Akit támadás ér, nem tud a józanész szerint természetesen reagálni. A zsúfolt utcán képesek vagyunk a musubi szerint viselkedni, ha azonban veszélyeztetve érezzük magunkat, a tudatunk a félelem és agresszivitás felé fordul, és testünk elveszti fürge és hatékony reakció képességét.
Az Aikido edzés, amely fokozatosságon és együttműködésen alapszik, rávezet arra, hogyan használjuk a musubi alapelvét egyre nehezebb helyzetekben. Arra neveli szellemünket, hogy meg tudja tartani nyugalmát, látásmódunkat pedig arra, hogy megőrizze tisztaságát úgy, hogy félelem, düh, vagy az önbizalom hiánya ne befolyásolhassa testünk mozgását. Arra edzi a testet, hogy hajlékony legyen, és rugalmasan reagáljon; a folyamatos gyakorlás a tapasztalat bölcsességét nyújtja a testnek. Ily módon a test a szellem tükre és fizikai megnyilvánulása lesz. Ha a test és a szellem együttműködik - természetesen úgy, hogy kapcsolatukat a musubi jellemzi - ez lehetővé teszi számunkra, hogy ésszerűen és hatékonyan reagáljunk nehéz helyzetekben, ahelyett, hogy megengednénk azt, hogy a körülmények uralkodjanak fölöttünk. Gyakran lehet látni, hogy haladó aikidokák keményen ütnek egymás felé, vagy erőteljesen megdobják egymást, azonban az óvatos fokozatosságon keresztül, ahogy eljutottak erre a szintre, testüket és szellemüket egyaránt művelték. Így a kemény támadások nem is annyira támadások, mint inkább kihívások lesznek. Gyakorlás közben az ütések és rúgások célja nem az ellenfél megsemmisítése lesz, hanem saját és partnerünk erejének, egyensúlyának, megérzésének, és szellemi stabilitásának felfedezése. Bizalmatlanság, félelem, és versengés helyett koncentráltan, őszintén, és jókedvvel álljunk partnerünkkel szemben.
Kérem, ne feledjék el azokat a példákat, amelyeket arról adtam, hogy hogyan működik automatikusan az irimi és a tenkan a mindennapi élethelyzeteinkben, természetes reakcióink részeként. A musubi másik fontos jellemzője abban van, ahogy az a zsúfolt utcai helyzetben működik. Ahogy összetalálkozunk a szembejövő gyalogossal, reakcióink visszatükrözik a szembejövő reakcióit, illetve válaszolnak, nem pedig ellenállnak azoknak. Találkozásunk a másik gyalogossal egy folyamatos és akadálytalan energiaáramlás; erők és irányok kölcsönös cseréje. Ez egy másik, és talán a legfontosabb összetevője a musubinak: megtanuljuk érezni és használni az energia egységét.
Ezért, ahogyan azt O Sensei is kifejtette, a legalapvetőbb musubi gyakorlat a kokyu tanden ho. A kokyu tanden ho egyáltalán nem harci technika, hanem a mozgás, és a fizikai kapcsolatok tanulmányozása. Ebben a gyakorlatban a partnerek egymással szemben ülnek seizában, az uke fogja a nagét. A nage egész testét koordinált egységként használja, és megpróbálja kibillenteni az ukét. A kokyu tanden ho célja, hogy felfedezzük a körkörösen áramló energia elvét. Amint az uke határozottan megragadja a nage csuklóját, és kicsit ellentart, a nage befogadja az ukétől kapott energiát, és visszairányítja az uke központján keresztül. Az uke minden testrészének összhangban kell reagálnia. A nagénak kiterjesztett állapotban kell az uke fogását fogadnia, karjainak úgy kell viselkedniük, mint egy rugónak, hogy összehúzódhassanak, és újra kiterjedhessenek. A nage belélegzik, amikor az uke megragadja, és kilélegzik, amikor az uke erejét visszafordítja. Szellemének rugalmasnak és befogadónak kell maradnia.
A kokyu tanden ho nem versengésre való gyakorlat, nem erőpróba. Az uke annyi ellenállást tanúsít, amely még kihívást jelent a nagénak, de a gyakorlat végrehajtását nem teszi lehetetlenné. A nagénak nem szabad azzal küszködnie, hogy az ukét megdobja, hanem ezt a gyakorlatot az egyensúly, a légzés, és a testi és fizikai erők egyesítésének a tanulmányozására kell használnia. Azonban, ahogy a gyakorlásban előrehaladunk, ráébredünk arra, hogy a partnerünk fizikai ereje saját hasznunkra fordítható. Mivel a kokyu tanden ho a musubi elvén működik, azon az elven, hogy energiát befogadunk és visszaadunk, a gyakorlat hatásaként az uke és a nage energiái egyesülnek. Minél jobban ellenáll az uke, és minél több testi erejét használja, annál hatékonyabb eszköz áll a nage rendelkezésére. Az energiának ez a fajta körforgása adja a musubi lényegét. A musubi elvét, amit a kokyu tanden ho-n keresztül tanulunk meg, minden egyes Aikido technikában alkalmazni kell. A musubi teszi lehetővé, hogy eljussunk egy olyan pontra, ahol a fizikai erő és a testnagyság nem befolyásolja a gyakorlatok végrehajthatóságát. Ha elmulasztjuk megérteni, és a gyakorlatban megvalósítani a musubi elvét, mindig ki leszünk szolgáltatva mások erejének, és mindig fönn fog állni annak a veszélye, hogy visszaesünk az egymás fölött győzni akaró huzakodás szintjére.
O Sensei egyre csak azt mondta tanítványainak, hogy ugyan azok az elvek érvényesek az Aikidora is, amelyek a természetet irányítják. Egy pici madár képes lehet dühöngő szélben repülni, de semmi esetre sem úgy, ha a szelet megpróbálja leküzdeni. A szél erejét saját hasznára kell, hogy fordítsa. Az embernek sikerülhet egy kis csónakot a tajtékzó tengeren elnavigálnia, de csakis akkor, ha tudja, hogyan kell a hullámokat meglovagolni. Így van ez az Aikidoban is, a tanuló megpróbálja megtanulni, hogyan lehet az erőt befogadni, és azt saját oldalára állítani, ahelyett, hogy szembe szállna vele. Ebben van a bölcsesség és a musubi realitása.
A gyakorlás előrehaladtával a musubi elveinek a használata is egyre jobban ki kell, hogy fejlődjön. A kezdőnek fizikai kontaktusra van szüksége ahhoz, hogy érezze a partner és a közötte lévő kapcsolatot. A haladó gyakorló megtanulja, hogy egyre kevesebb és kevesebb fizikai kontaktussal tartsa fenn ezt a kapcsolatot. Néhány technikát végül mindenféle fizikai kontaktus nélkül végre lehet hajtani. A mindennapi edzés tökéletesíti bennünk nemcsak az edzőtársainkhoz, hanem a mindenki máshoz való helyes viszonyulás képességét, azzal, hogy kiterjeszti látásmódunkat, beleérzőképességünket és érzékenységünket. A hétköznapi életünkben kevesebb lehetőségünk adódhat a fizikai kontaktusra másokkal, de az edzések tapasztalata alkalmazható lehet, és kell, hogy legyen a másokkal, és az egész emberiséggel való kapcsolatunkban. Sohasem szabad annak a folyamatnak megszakadnia, melynek során megszabadulunk szemellenzőinktől, és tudatunk egyre tágul és nyitottabb lesz.
Végezetül ne feledjük el, ahhoz, hogy eljussunk a musubihoz, bizalmat kell kialakítani a gyakorló partnerek között. Bizalom nélkül nem lehet Aikidot gyakorolni. A régi idők bujutsuja rendkívül nagy tudású harcosokat képzett, de nem feltétlenül járult hozzá a felvilágosult szellemek születéséhez. Gyakrabban, mivel a bujutsut gyakorlók szinte a büntetéseken keresztül jutottak el a tudáshoz, egy bizalmatlan, szinte paranoiás tudat alakult ki bennük, egy utcai harcos mentalitása. Az Aikido célja ezzel szemben a szellem felemelése és tökéletesítése - így az erőt nem a brutalitásból, hanem a bölcsességből meríti. Ezért fontos az, hogy hogyan folynak az Aikido edzések. Az Aikido tanuló folyamatos nevelésén keresztül, azzal, hogy a gyakorló tökéletesíti képességét a kemény edzéseken való megfeleléshez, az edzések jelentése megváltozik. A kemény ütések és zuhanások többé nem a félelemkeltés eszközei, hanem olyan eszközök, amelyek az Aikido tanuló képességeit fejlesztik. A régi idők bujutsuja és az Aikido keménysége között olyan a különbség, mint amilyen egy kontrollálatlanul tomboló tűzvész, és egy kohó ereje között van. Az egyik rombol, tönkretesz és pusztít, a másik, mialatt ugyanolyan hőmérsékletű és intenzitású, tökéletesíti, formázza a nyers fémet, és esztétikummá alakítja. Az Aikidot gyakorlóknak sohasem szabad elfelejteniük, hogy gyakorlásuk célja önmaguk kihívása és tökéletesítése, nem pedig a gyakorló társak megfélemlítése, vagy saját egójuk kicsinyes kielégítése a partner kárára.
A bizalom, az együttműködés, a nyitottság, és a nagylelkűség az Aikido gyakorlásának azok a vonásai, amelyek lehetővé teszik a gyakorlóknak, hogy megszabaduljanak félelmeiktől, melyek korlátokat emelnek eléjük, gátolják képességeiket a másokkal való érintkezésben, és abban, hogy megszerezzék azt az önmagukba vetett bizalmat, amely lehetővé teszi számukra, hogy harmonikus kapcsolatot alakítsanak ki másokkal. Ez nem más, mint a musubi. Musubi nélkül az Aikido nem Aikido, hanem csupán a verekedés egy másik formája.